Nemzetközi néptáncfesztivált rendeznek Szegeden

2018. június 14. csütörtök 13:30

Nemzetközi néptáncfesztivált rendeznek Szegeden

Hat külföldi együttes, mintegy kétszázötven vendég táncos részvételével rendeznek július 4-től nemzetközi néptáncfesztivált Szegeden. 

Roboz István, a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány kuratóriumának tagja a fesztiválról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, több tucat pályázó külföldi együttes közül választották ki azt a hatot, amely bemutatkozhat a Tisza-parti városban.

A szakember szerint igazi kuriózumnak ígérkezik a Costa Ricából érkező Grupo de Proyección Folklórica Kämuk együttes, mivel közép-amerikai társulat még soha nem szerepelt a több mint ötvenéves fesztiválon. Évtizedekkel ezelőtt jártak baszk táncosok Szegeden, most a Gero Axular Dantza Taldea vendégszerepel majd a rendezvényen.

A polgárosult városias folklór képviselője a Hollandiából érkező Folklore Dansamble Amersfoort, míg a vérbő, autentikus paraszti hagyományokat mutatják be a Balkánról érkező együttesek, a Kotcho Racin Néptáncegyüttes Szkopjéból és a KUD Zeleznicar Néptáncegyüttes Kraljevóból, illetve a szlovákiai Folklórny Súbor Makovica.

A magyar néptáncosokat idén a Szeged Néptáncegyüttes, a Délikert Néptáncegyüttes és a Tiszavirág Néptáncegyüttes képviseli - tette hozzá Roboz István.

A fesztivál minden programja ingyenes, és igyekeznek minél közelebb vinni a közönséghez a néptáncot, így számos szabadtéri programot tartanak. A rendezvény a hagyományokhoz híven menettánccal indul, melyen Szeged központjában mutatkoznak be a résztvevő együttesek. A fesztivál gáláját július 7-én a Nagyszínházban tartják, az esten adják át a fesztivál elismeréseit, a szegedi papucs díjakat a közönség által legjobbaknak ítélt együtteseknek.

Képünk illusztráció.

MTI - Fotó: Pixabay