Meghalt Göncz Árpád volt köztársasági elnök
2015. október 06. kedd 13:50
Frissítve: 2015. október 06. kedd 14:30
Életének 94. évében, családja körében elhunyt Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke kedden - tudatta a család nevében Gulyás András titkárságvezető az MTI-vel.
Temetéséről később intézkednek.
Göncz Árpádot 25 éve, 1990. augusztus 3-án választotta az Országgyűlés köztársasági elnökké, ezzel ő lett a rendszerváltozás utáni Magyarország első államfője.
Az első szabad választások után az új Országgyűlés alakuló ülésén házelnök lett, és ő látta el az ideiglenes köztársasági elnöki teendőket is.
Néma felállással emlékeztek a parlamentben
Államfőként törvények százait ellenjegyezte, normakontroll kérésére feljogosító jogkörével kilenc alkalommal élt. Egy alkalommal ő maga kezdeményezett törvényt: indítványozta a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport elleni gyűlöletre uszítás bűncselekménnyé nyilvánítását. Elnöksége idején ő volt Magyarország legnépszerűbb politikusa.
Göncz Árpád életében több kitüntetésben részesült, sok rangos egyetem fogadta díszdoktorává, több város díszpolgárává. 2000-ben az amerikai kormány díjat alapított a tiszteletére, melyet évente adnak olyan magyar embernek, aki kiemelkedő teljesítményt nyújt a demokrácia és az emberi jogok érvényesítésében.
2012-ben, 90. születésnapja alkalmával gyermekei elhatározták a Göncz Árpád Alapítvány létrehozását az író-műfordító-politikus életének és munkásságának bemutatására, az 1956-os forradalom emlékének, a magyar demokratikus és szabadelvű hagyományok ápolására, valamint művei és róla szóló művek megjelentetésének elősegítésére.
MTI - Fotó: Cseke Csilla
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gázolt a vonat a Pécs-Budapest vonalon
- Baranyai tűzoltó, Windischmann Dávid...
- Befutottak az ötös lottó friss...
- Tizennyolc éve pörgeti a lemezeket...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Sok napsütést, de záport is kaphatunk...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Rendőrkézen a pénteken balhézó utcai...
- Előnevelt süllők tízezreit...
- Itt adhatunk vért a héten Baranyában...