Három baranyai műemlék felújítását is díjakkal ismerték el

2018. április 29. vasárnap 17:30

Három baranyai műemlék felújítását is díjakkal ismerték el

A műemléki világnapon Szentendre városában adták át az idei évben az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága által kiemelkedőnek ítélt műemléki felújításokat elismerő díjakat. A kiosztott három díjból kettő Baranyába került. 

 

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága - mint a műemlékvédelem legnagyobb nemzetközi civil szervezetének magyar tagja - igyekszik a társadalom, a széles nyilvánosság figyelmét felhívni az építészeti és kulturális örökség folyamatos és szakszerű gondozásának, megőrzésének, továbbörökítésének fontosságára. A szakmai szervezet ennek érdekében 2006 óta évente diplomával jutalmazza az általa legkiválóbbnak ítélt, három évnél nem régebben befejezett műemléki helyreállításokat.

Az idei évben a magyarországi ICOMOS-díj történetében első ízben fordult elő, hogy ugyanaz a megye két díjat is elnyert: 2018-ban egyaránt ICOMOS-díjban részesült a nagydobszai Fő utca 68. számú telkén álló Talpasház épületegyüttesének, valamint a Püspökszentlászlón található püspöki kastély, látogatóközpont, emlékhely és zarándokház felújítása.

A nagydobszai Talpasház (képünkön) esetében az épületegyüttes gondos kutatását, tervezését, hagyományőrző felújítását és példaértékű revitalizációját, hasznosítását jutalmazta a bizottság. A püspökszentlászlói épületek esetében pedig az egykorihoz hasonló mai funkció és az idegenforgalom együttműködésének körültekintő megtervezését, a teljes együttes gondos restaurálását, kivitelezését ismerték el a szakemberek.

A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatalának Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya részéről a díjakat Czeglédyné Levádry Henriette, a püspökszentlászlói kastély - nemrég nyugállományba vonult - műemléki felügyelője, valamint dr. Szigetvári Krisztián, a nagydobszai Talpasház műemlék-felügyelője vették át.


Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal