Átadták a felújított vasasi művelődési házat, a háziorvosi rendelők következnek

2018. október 12. péntek 14:10

Átadták a felújított vasasi művelődési házat, a háziorvosi rendelők következnek

Fejlesztési források és önkormányzati támogatás révén több tízmillió forint értékben újult meg a vasasi művelődési ház. A pénteki átadóünnepségen az is kiderült, hogy a város keleti felén folytatódnak a közösségek megerősítését célzó intézkedések. 

 

A vasasiak művelődési házát ráfért a rekonstrukció, hiszen legalább két évtizede nem történt benne komolyabb korszerűsítés. Az ablakok, ajtók, a fűtési rendszer is korszerűtlen volt, ráadásul a tető is javításra szorult. Most csak előbbiekre 25 millió forintot költöttek fejlesztési forrásból, az önkormányzat pedig a tetőjavítást finanszírozta meg.

A megújított ház átadását pénteken tartották dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő és dr. Őri László alpolgármester jelenlétében.

Hoppál Péter köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a terület komoly infrastrukturális hátrányban volt korábban, ezek ledolgozása immár folyamatos. Kiemelte: a művelődési ház a környéken élők számára kiemelt fontossággal bír, ezért felújítását mind a város, mind a kormányzat a zászlajára tűzte. Reményét fejezte ki, hogy folyamatosan lesznek a programok az épületben, s élő közösségek dolgoznak benne, mindez pedig az egész településrészre kisugárzik.

Őri László alpolgármester emlékeztetett arra, hogy az Európa Kulturális Főváros program elemei főként a városmagra fókuszáltak, ezért 2010 után tudatosan figyeltek a külső területek fejlesztésére is.

- Ezért fejlesztettük Somogyot, Hirdet és Vasast is. A helyiek szerint legfontosabb területeken avatkoztunk be önkormányzati és fejlesztési források bevonásával, így százmilliókból közösségi terek, játszóterek, óvodák újultak meg - mondta az alpolgármester.

Hozzátette: a háziorvosi rendelők felújításával folytatódnak a fejlesztések a környéken.

Forrás: Pécs önkományzata