Meghamisította a forgalmi engedélyét egy férfi

2017. augusztus 13. vasárnap 13:10

Meghamisította a forgalmi engedélyét egy férfi

Személygépkocsija műszaki érvényességének dátumát írta át egy Villányban elfogott férfi.

Közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság az ellen a 39 éves újpetrei férfi ellen, aki autójának forgalmi engedélyét hamisította meg.

A férfit július 28-án éjjel Villányban, egy közúti ellenőrzés alkalmával fogták el a rendőrök, akik az igazoltatás alkalmával észlelték, hogy a forgalmi engedély adataiban javítás történt. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte és elmondta, hogy a forgalmi engedély érvényességi idejét elfogása előtt egy hónappal azért javította át, mert az autó műszaki érvényessége lejárt. A rendőrök a meghamisított forgalmi engedélyt lefoglalták.

A férfi ügyében folytatott nyomozást a Siklósi Rendőrkapitányság a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Forrás: BMRFK