Kutyákkal kutatja a tüdőrák korai felismerését a jogász dr. Horváth Orsolya

2019. szeptember 21. szombat 08:42

Kutyákkal kutatja a tüdőrák korai felismerését a jogász dr. Horváth Orsolya

Dr. Horváth Orsolya a büntetőeljárásban részt vevő kutyákról már több előadást is tartott a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Idén pedig egy olyan projektet terveznek befejezni kutatótársaival az Általános Orvostudományi Karon, amelynek köszönhetően kutyák segítségével hamarabb ismerhető fel a tüdőrákos megbetegedés. 

 

- Hogyan vált világossá, hogy a jogi pályát szeretné választani?

- Érdekes volt ez a választás, mert a lelkem mélyén mindig is állatorvosi pálya felé vonzódtam. Pontosan már nem is emlékszem, hogy hogyan döntöttem a jogi pálya mellett, talán az akkoriban még újnak számító "CSI", vagy a „JAG - Becsületbeli ügyek" sorozatban tetszett meg a dolog. Utólag kicsit viccesnek mondható, vagy kárpótlásként értelmezhető, hogy mégis állatokkal foglalkozom jogi végzettségemmel.

- Melyik terület fogta meg igazán?

- Az első szakmai gyakorlati napomon már világossá vált, hogy a klasszikus értelemben vett jogi pályával nem szeretnék foglalkozni. Az oktatói, kutatói pálya érdekelt igazán, már gyerekkoromban is sokat tanítottam a plüssállataimat és tettem fel kérdéseket nekik. Az egyetem után elmentem doktorizni, s a Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszéken egy kiváló témavezetővel, dr. Fenyvesi Csaba professzor úrral hozott össze a sors. Először profilalkotással szerettem volna foglalkozni, de mivel nem volt pszichológus végzettségem, s mint kiderült, ezáltal profilt sem tudtam alkotni, így ezt el is vetettük közösen. A témavezetőmnek van egy kriminalisztikai monográfiák piramismodellje, ami végigveszi, hogy kik azok, akik az egyes témákkal foglalkoztak, s melyek azok a témák, amikre még senki sem fordított kiemelt figyelmet. Ilyen volt többek között a szagazonosítás is, amelynek a kutyákhoz van köze, így azonnal lecsaptam rá. 2018-ban sikeres doktori fokozatot szereztem a téma bővebb vizsgálati feldolgozásából. Jelenleg a jogtudományhoz kötődően az iparjogvédelem, valamint a 3D nyomtatás kriminalisztikai aspektusai foglalkoztatnak.

Névjegy

Dr. Horváth Orsolya Pécsett született 1989-ben. Középiskolai tanulmányait a Leőwey Klára Gimnázium angol tagozatán végezte. A jogi egyetem után doktori fokozatot szerzett a Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszéken. Jelenleg az Általános Orvostudományi Kar Orvosi Népegészségtani Intézetben folytatja kutatásait. Tavaly kezdte el tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, azért, hogy a projektmenedzsment, innovációmenedzsment felé is nyisson. Nemrég egy filmklubot is alapított az egyetemen Krimi Hétfő néven a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, melynek a jogi kar ad otthont. Szabadidejében kajakozik és úszni jár.

- Azóta már több előadása is volt a büntetőeljárásban részt vevő kutyákról.

- Igen, mivel ez a terület nem csak jogi kérdéseket vet fel, így elkezdtem biológiai tanulmányokat folytatni, s egy kutyakiképző tanfolyamot is elvégeztem. A családban mindig volt és van is kutyus, így a gyakorlatban is tudtam hasznosítani a megszerzett tudást. A tanfolyam után igyekeztem több embernek segíteni, helyretenni a problémás kutyákat, ami nagyon jól is működött. Viszont amikor ránéztek az én kutyámra, akkor titkoltam, hogy nekem bármi közöm lenne ilyen ismeretekhez.

- Hogyan talált rá jelenlegi, kutyákkal foglalkozó kutatására?

- Négy évet töltöttem külkapcsolati alelnökként egy egyetemi szervezetben. Rendezvényekkel foglalkoztam, s a közösségnek köszönhetően is egy elég érdekes fordulat jött az életemben néhány évvel ezelőtt. A kutyákat egészségügyi területen is lehet hasznosítani, mivel felismernek betegségeket, s az egyik orvosi pályán munkálkodó kollégám javasolta, hogy ezt a témát fel lehetne vetni az orvosi karon is. Annyira megtetszett az ötlet pár embernek, hogy létrehoztunk egy kutatócsoportot dr. Gyöngyi Zoltán tudományos főmunkatárs vezetésével. Doktorandusz hallgatóként veszek részt a munkában. Célunk, hogy tüdőrákos megbetegedéseket tudjunk felismerni korai stádiumban illékony szerves vegyületek által. Ez azt jelenti, hogy amikor még röntgennel, vagy PET CT-vel nem biztosan diagnosztizálható a betegség, vagy nincs erre indikáció, akkor mi ezt a kutyák segítségével szeretnénk meghatározni. Erre már vannak példák külföldön.

- Könnyen meg lehet tanítani az ebeket erre a feladatra?

- Ez eléggé hasonlít a kutyák rendőrségi munkájához, ugyanúgy szagot kell keresniük, csak jelen esetben a tüdőrák szagát kell megtanítani nekik, hogy később felismerjék azt. Erre viszonylag rövid időn belül megtaníthatók. Ami nehezebb volt az elmúlt két évben, az a mintagyűjtés. Tüdőrákosoktól is kellett mintát venni, kérdőívezni velük, s ezek az emberek érthetően egy olyan lelkiállapotban voltak, ami nem könnyítette meg a munkavégzésünket. Ennél még nehezebb feladat volt az egészséges minták beszerzése. Nem állnak sorban azok az emberek, akik beleesnek a vizsgált korcsoportunkba, továbbá dohányoznak is, és nincs jelenleg panaszuk, bizonyítottan nem szenvednek tüdőrákos megbetegedésben. Levegő, izzadság, vizelet és fülzsírmintát gyűjtünk, amely nem jelent testi beavatkozást, nem okoz fizikai fájdalmat a résztvevőknek. Ezeket alkalmazzuk és a tesztfázisban döntjük el, hogy melyikkel dolgozik legszívesebben a kutya és melyik elégséges a tudományos továbblépéshez. Párhuzamosan, pontosan azért, hogy később a kutyák munkáját tudjuk bizonyítani és kiemelni a különbségeket, műszeresen is vizsgáljuk a szaganyagokat tartalmazó mintákat.

- Hány kutya tevékenykedik jelenleg a projektben?

- Két kutyusunk van, az egyik Somogyvári József kutyakiképzőé, Tano, a német juhászkutya, a másik pedig az én kutyám, Argo, az angol véreb, nemrég került hozzám. Nagyon motivált és úgy látom, hogy tanítható. Volt már párszor az egyetemen, el is kezdtük vele a tréninget, így reméljük, sikeresen azonosítja majd a tüdőrákos mintákat.

- Mikor fejezik be a projektet?

- Terveink szerint idén befejezzük a tréninget, ehhez be kellett várnunk a megfelelő darabszámot a mintákból. Ez azt jelenti, hogy a kapott eredmények birtokában lehetőségünk lesz egy pilot szűrőprojektet indítani majd Baranya megyében. Nemzetközi együttműködésekben is részt veszünk, melynek köszönhetően Párizsba készülünk egy olyan világtalálkozóra, amelyen csak azok az emberek vesznek részt, akik kutyákat használnak betegségek felismerésére.

 


Pauska P. - Fotó: Dittrich Éva