Csaknem ötvenmilliárd forintot költenek néhány év alatt a PTE fejlesztésére

2018. január 08. hétfő 09:31

Csaknem ötvenmilliárd forintot költenek néhány év alatt a PTE fejlesztésére

A Modern Városok Program (MVP) többmilliárdos keretösszegének jelentős része a Pécsi Tudományegyetem beruházásaihoz kapcsolódik. Az universitason már javában zajlanak a kisebb-nagyobb léptékű beruházások, ezekről számolunk be az alábbiakban.

A program sikeres végrehajtása szempontjából meghatározó esemény a zászlóshajó projekt, a Szigeti úti campus megújításának az elindulása volt. A PTE és a ZÁÉV Építőipari Zrt. vezetése 2017. november 10-én írta alá a szerződést, amelynek értelmében a cég megkezdheti a pécsi orvoskar új épületének tervezését, majd felépítését a Szigeti úti telephelyen. Maga a beruházás 10,7 milliárd forintba kerül, de a szerződés opciós tételként tartalmazza a meglévő elméleti tömb részleges felújítását is.

Az egyetem már átadta a munkaterületet a kivitelezőnek, az alapkőletétel idén tavasszal lesz, maga a projekt várhatóan 2020 májusáig készül el. A kar Szigeti úti főépülete egy új, 11 233 négyzetméteres szárnnyal bővül, ahová négy intézet költözik át a régi elméleti tömbből. A szintenkénti „open lab" szerkezet, valamint az épület kialakítása funkcióját tekintve is újdonság. A beruházás keretében egyebek mellett 40 százalékkal bővülnek az oktatásra és kutatásra szánt terek, megújul a 10 ezer négyzetméteres belső park, növényzete frissül, korszerű burkolattal és köztéri bútorokkal kiegészülve a campus szerves részét képező pihenőparkká alakul. Mindezek mellett több mint negyedszáz parkolót is építenek a problémák enyhítésére.

Több beruházási szakasz már megkezdődött, azaz az ingatlanfejlesztési elemek legnagyobb része már közbeszerzési eljárási szakaszban van.

Ezek közé tartozik a bölcsészkar Ifjúsági úti telephelyén a B épület szintráépítése és a pszichológiai labor kialakítása, a műszaki és informatikai fakultáson két fejlesztés - az úgynevezett ABC épületek, valamint építész- és gépészműhelyek létrehozásának - közbeszerzési eljárása, a közgázon az University Business Center kivitelezése, a természettudományi kar atlétikapályájának felújítása, az egészségtudományi kar főépületének rekonstrukciója, a megyei könyvtár Apáca utcai épületének közbeszerzése.

Mindezeken kívül a Rókus utcában lezárult már a gyógyszerészettudományi kar új laborjainak első két üteme, a harmadik-negyedik szakasz befejeztét idén a harmadik negyedévre ígérik.

A Nemzetközi Oktatási Központ és az Idegen Nyelvi Központ a Damjanich utcába költözik, a szerződést már aláírták a kivitelezővel, sőt, már zajlik a munka. A Balassa kollégiumának felújítása is folyik, a jelek szerint idén szeptember elsején megnyílik a létesítmény a hallgatók előtt. A Damjanich utcai kollégium kivitelezése is a tervezett ütemezés szerint halad, így az már idén tavasszal véget érhet.

Ha ez még nem lenne elég, a PTE jelenleg 27 EFOP-projektben vesz részt, amelyek egy részében konzorcium-vezető, kisebb részében konzorciumi partneri szerepet tölt be. Ezen projektek PTE-re jutó támogatási összege 24 milliárd forint, amely forrásból 3-5 éves intervallumban egyebek mellett oktatás-, infrastruktúra-, egészségügyi és kutatás-fejlesztés, valamint tehetséggondozásra jut elegendő pénz. Az egyik projektelemből építik meg a fogorvosok elméleti és gyakorlati képzésének helyet biztosító központot.

Látványtervek: PTE

 

H. L. B.